
Csúcstechnológiás ajándékok a legfiatalabb családtagoknak
A karácsony, mint ahogy számos más ünnep, születésnap vagy egyéb olyan esemény közeledtével, amikor ajándékozni szoktunk, talán az egyik legnehezebb döntés a szülők, különösen pedig a nagyszülők számára, hogy milyen karácsonyi ajándék lenne a legjobb a legfiatalabbaknak. Gondolunk itt a legkisebbekre is, de főként a kamaszokra, hiszen az idősebb korosztály egyre kevésbé tudja követni, mi iránt is rajonganak a fiatalok, mik azok a dolgok, amiket nyomogatnak, vagy interneten keresztül művelnek.
A kellős közepében vagyunk a negyedik ipari forradalomként is emlegetett internetes technológiai fejlődésnek. Ez pedig elsősorban a gyorsaság, a dinamika, a tömegesedés tekintetében különbözik az első háromtól. Míg korábban egy-egy újdonság megjelenése és tömegessé válása között még évtizedek múltak el, ma már ez nem így van. Gondoljunk csak a színes televíziók elterjedésére, vagy, hogy egy aktuálisabb példát hozzunk, a mobiltelefonokra. Azokat a kilencvenes évek második felében elsősorban még üzletemberek használták a borsos ára miatt, ma pedig már egyszerű tömegcikké vált, viszont kellett ehhez egy-két évtized.
A ma megjelenő technikai újdonságok termékciklusa sokkal inkább felgyorsult. Egy-egy technikai innováció ma már a piacra kerüléstől számított 1-2 éven belül tömegfogyasztási termékké válik.
Nem is csoda, ha az idősebb nemzedékek, akik még a huszadik század lassabb tempójához szoktak, nem értik ezeket a dolgokat. Hányszor történik meg, hogy amikor a gyerek új mobilt, monitort vagy valami mást kér, mert 2-3 év alatt az teljesen idejétmúlttá vált, a szülő önérzetesen közli, hogy a nagyszobában lévő tévét még ‘92-ben vettük és semmi baja, vagy a nyári konyhában lévő tűzhelyet a házasságkötéskor kaptuk ajándékba.
Tetszik nekünk vagy sem, a technológiai forradalom egy árkot állított a nemzedékek közé és azok az idősebb személyek, akik munkájuk vagy hozzáállásuk folytán ezt nem követik viszonylagos rendszerességgel, egész egyszerűen nem értik a dolgot. Ezért aztán gondban is vannak, ha a fiataloknak vásárolandó karácsonyi ajándék merül fel témaként.
Nem kell ezzel szemben előítéletesnek lenni, ezen a téren is lehetünk kreatívak, vannak olyan műszaki cikkek is, amelyek a gyereket nem kötik a számítógép elé, hanem kiviszik a természetbe, amiről később majd szó lesz, először azonban nézzünk néhány érdekes adatot, amelyek alátámasztják az eddigieket.
Csúcstechnológiás ajándékok a legfiatalabb családtagoknak_blog by energydirect