
Így tehetünk otthonunkban a száraz levegő ellen
A téli idő beköszöntével elő kell vennünk a melegebb öltözéket, de ettől is macerásabb dolog, hogy a lakást fűteni kell. Az ezzel járó kellemetlenségeket pedig mindannyian ismerjük. Folyamatosan oda kell figyelni, mely helyiségben mikor fűtsünk, mikor ne, a hőfokra és persze ezzel együtt megérkezik a számla is, ami mostanában szintén nem kis fejfájást okoz.
Ha pedig már fejfájásról beszélünk, noha képletesen, nem árt szót ejteni egy másik jelenségről, ami pedig valóban kihatással lehet az egészségünkre, ez pedig a levegő szárazsága, páratartalma. Tény, hogy a lakás felmelegítésével a bent lévő levegő páratartalma csökkenni fog, vagyis megjelenik a száraz levegő. A kutatások szerint az ideális beltéri páratartalom valahol 40 és 45 százalék között van, fűtési idényben ez az érték akár 15 százalékig is lecsökkenhet, aminek a lakásra és az emberi egészségre is káros hatása lehet, ezért érdemes megfelelő eszközöket beszerezni a helyzet orvoslása érdekében, amihez az alábbiakban igyekszünk adni néhány tippet.